2013. december 5., csütörtök

Az odú kihelyezése

 Az odú kihelyezése elérkezett. A madárházba elhelyeztem olyan anyagokat (mint például: vatta, papírzsepi és gallyak) amiket a madár úgy rendezhet vagy szétcsipkedhet ahogy szeretné.
Én nem mehettem fel a létrára mert, veszélyes ezért apa fárasztotta magát és épp hogy elérte az a legalsó ágat. Közben esteledett és egy kicsit vakusra sikeredtek a képek.
Ablakomból mindennap jólesően tekintek fel a magasba és boldogan látom a kihelyezett madárodút. Másnapra már meg is érkezett a hideg. Most azon gondolkodom, hogy az etetőt mennyire tudom a fa közelébe elhelyezni.
Madarak! Szoba kiadó!







Felirat hozzáadása

Felirat hozzáadása







Órai előadásom















2013. november 7., csütörtök

Összeszerelés

Megszáradt a lakkozás előkészítettem a szükséges eszközöket a madárodú összeszereléséhez. Előbb rácsavaroztam a zsanért, majd ráillesztettem a tetejét. Végül helyére került a madárodú akasztója is.



Miden rész száraz

Alkatrész-ellenőrzés.

Különleges tető előkészítése.

Zsanérpróba.

Zsanérok felcsavarozása.

Zsanér illesztés II.

Zsanértartók próbája.

Kézi csavarozás.

Kezd a kezem fáradni.

Ellenség?

Hopp és kopp, majd helyére kerül a zsanér.

Csak a gumi kalapács segíthet.

Nyiki-csuki!

Odúkampó próbája.

A kampók felcsavarozása.

Minden a helyén?

Az odú és a "régi" madáretető együtt.

Erkélyen a madarak lakótere.


2013. október 10., csütörtök

A következő lépés

  A madárodú még nem készült el teljesen. Apa csiszológéppel gyengén megcsiszolta. Miután kész volt a csiszolás, én a kamrában leterítettem a földre újságpapírokat. Aztán egy vékony lakkréteget vittem fel az odúház oldalaira. Ha megszárad folytatom a munkát.

Előkészítettem a szerszámokat, eszközöket

Vékony ecsettel lakkoztam
Az odú éleit is lelakkoztam


Száradás után sima csiszolóvászonnal óvatosan megcsiszoltam a fellakkozott felületet. Jöhet a következő réteg lakk. Rákentem egy újabb lakkréteget, ez lesz az utolsó bevonat.

P320-as csiszolópapír

Én vagyok a csiszológép

Az utolsó lakkréteg

Az oldútető se maradjon ki.

A fedőlap lakkozása, ellenőrzése.


Odó miniben is. Ráadásul lakkozva!



2013. október 3., csütörtök

Az Odú, István bácsi és Én


Tanárom István bácsi elkészítette azt a madárodút, amelynek a makettjét már korábban összeragasztottunk. Ő is most gyakorolja az odú készítést, s arra jött rá, hogy a méretrevágáshoz még egy ötödikes karja, keze gyenge. Átadott nekem egy olyan minta házikót, amely az enyém lesz, de nekem kell azt apával lelakkozni, majd a terasz körül elhelyezni. A képen a lakkozatlan állapotot lehet látni, na meg engem. Sokan kérdezték tőlem, hogy mi az a T alakú kiállás a fedelén? Nos, a fedél anyaga kezdetben lyukas volt, de nem maradhatott meg a beázás miatt. A lyukat egy hengeres pálca zárja és erre került fel vízszintesen egy másik, hogy a madár itt pihenhessen. A 32 mm-es bejárat előtt is van egy pálca, a könnyebben bejárás érdekében.

2013. szeptember 19., csütörtök

Odúkészítés

Böhm Rajmund vagyok felsős általános iskolai tanuló. A blogomon a cinkeodú készítését és madáretetését fogom bemutatni. Közeledik a tél és sok barkácsmunka vár rám.

Blogszerkesztő szakkörön István bácsi segítségével témaként a madármegfigyelést választottam. A megfigyeléshez szükségem lesz, egy olyan helyre, ahol a madarak lakókörnyezetet választanak. A neten található https://sites.google.com/site/madarvedelem/barkacs/madarodu-keszitese című honlapon kiválasztottunk egy odút. Mérés, rajzolás után méretre vágtuk a fát.